Omikron: szenteste döntött új rekordot az új fertőzöttek száma a briteknél és a franciáknál
Újabb rekordokat ért el a koronavírussal fertőzöttek napi száma Nagy-Britanniában és Franciaországban szenteste.
Újabb rekordokat ért el a koronavírussal fertőzöttek napi száma Nagy-Britanniában és Franciaországban szenteste.
A kritikusok szerint a brit királyi család tagjai kiváltságaikat kihasználva akarják elkerülni a botrányokat, miközben az adófizetők tartják el őket. A köztársaságpárti Republic szerint a hatalmas rejtett költségek miatt a Windsor-család és a monarchia sokkal többe kerül, mint az állampolgárok gondolnák; és nem csak tovább szabályoznák az uralkodó család eltartását, de meg is szabadulnának az idejétmúltnak, korruptnak és költségesnek tartott rendszertől.
A tömeges szűrések tavaly nyári kezdete óta most először azonosítottak százezernél több koronavírus-fertőződést egy nap alatt az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi minisztérium szerdai beszámolója szerint ugyanakkor továbbra is csökken a halálozások száma, a kórházi kezelést igénylő megbetegedéseké pedig gyakorlatilag stagnál.
A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat - ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).
Azonnali hatállyal lemondott Lord David Frost, a brit kormány Brexit-ügyi államtitkára. Frost a brit kormány "általános irányvonalával", mindenekelőtt az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezésére érvénybe léptetett - a kormányzó Konzervatív Párton belül általánosságban is rendkívüli ellenállással fogadott - korlátozásokkal indokolta távozását.
Elnapolták a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó, Bécsben zajló tárgyalásokat pénteken. Elvileg december végén még összeülnek, de bosszúsak az európaiak és arról beszélnek, hogy most nagyujából ott tartanak a tárgyalások, mint ahol a nyároön tartottak.
Egyre nő a kórházban ápoltak száma Londonban, ami egyértelműen jelzi, hogy az omikron-variáns már megvetette a lábát az Egyesült Királyság fővárosában.
Egy új, egyesült királyságbeli kutatás eredménye szerint rohamos ütemben terjed az online részletfizetéses megoldás, vagyis a BNPL. A számok azt mutatják, hogy a szolgáltatás korántsem csak a fiatalok körében népszerű, minden korcsoport körében nőtt a felhasználók aránya. Aggasztó, hogy folyamatosan nő a fizetésképtelenné váló fogyasztók aránya is: sokan a családjukhoz és barátaikhoz fordulnak segítségért, ha nem tudják törleszteni a kölcsönt.
Az újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések és a beadott harmadik oltási adagok száma egyaránt rekordot döntött csütörtökön az Egyesült Királyságban. Chris Whitty angliai tisztifőorvos közölte: a rendkívül lendületes oltási kampány eredményeként a jelenlegi fertőzési hullám a hirtelen emelkedést követő tetőzés után a korábbiaknál gyorsabban lefuthat.
Szomorú elhatározásra jutott II. Erzsébet, a koronavírus-fertőzöttek rohamosan növekvő száma miatt lemondta hagyományos karácsonyi ebédjét, amelyre tágabb családja lett volna hivatalos - számolt be a Reuters. Bár az ebédet tavaly is le kellett mondani, a Daily Mail nemrég még arról számolt be, hogy a királynő járványhelyzet ellenére is kitart az ebéd megtartása mellett.
A legnagyobb brit bankok megegyeztek abban, hogy banki „csomópontokból” álló hálózatot hoznak létre, hogy biztosítsák a készpénzhez való hozzáférést olyan közösségek számára, akik a fiókbezárások következtében ezt nehezebben tudják majd megtenni.
A december általában a csúcsszezon a brit futballban, hiszen a Premier League futballistái karácsonykor sem pihennek. Az utóbbi napok azonban nem az eredményekről, hanem az elmaradt meccsekről szóltak, ugyanis korábban sosem látott számú pozitív koronavírus-tesztet produkáltak a játékosok. Néhányan már a bajnokság felfüggesztéséről beszélnek miután egyre több csapatnál üti fel fejét a vírus.
Nagy a valószínűsége annak, hogy két ember meghalt a Balti-tengeren, miután hétfő hajnalban egy brit és egy dán hajó összeütközött és utóbbi felborult – írja a brit BBC. A mentést leállították, a brit hajó esetében vizsgálat indult.
Legalább egy beteg elhunyt, aki a koronavírus új, omikron variánsával fertőződött meg – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
Érvénybe lépett hétfőn Angliában az a kormányzati útmutatás, amely otthoni munkavégzést javasol mindazoknak, akik számára ez lehetséges.
Selyemből, 24 karátos aranyból, gyémántokból és Swarovski kristályokból készült ünnepi pulóvert árul egy brit művész, állítása szerint a világ legdrágább pulcsija lehet a közel 40 ezer dollárba kerülő ruhadarab. Cikkünkben megkérdezzük olvasóinkat: ti szívesen hordanátok az extravagáns "ronda pulcsit"?
Nem biztos, hogy sikerül elkerülni az iskolák bezárását – mondta hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter a Bloomberg tudósítása szerint. A szigetország kormánya az omikron variáns terjedése ellen próbál küzdeni.
Nyár óta gyakorlatilag nincs enyhülés a brit járványhelyzetben, az új esetszámok görbéje folyamatosan napi több tízezer új fertőzöttet mutat. Ez szokatlan, a többi országban kevés példa volt arra, hogy az esetszámok ilyen magasan stagnáljanak. Elsőre talán meglepő lehet, de a nagyon rossz esetszámok mégis optimizmusra adnak okot - ha megnézzük a járvány egy sokkal fontosabb mutatóját, a halálozások görbéjét. Hiába ugrottak ugyanis egekbe az új esetek, a halálozás hónapok óta olyan alacsony szinten van, mint a korábbi hullámok során soha. Hogy lehet ez? A válasz nem meglepő: a magas átoltottság miatt.
Kétmilliárd fontból épülhet meg a HS2, az évek óta tervezett gyorsvasút az Egyesült Királyságban – írja a BBC. A szerelvényeket a Hitachi és az Alstom gyárthatja angliai üzemeikben.
Londoni elemzők számításai szerint a legnagyobb brit városok központi bevásárlónegyedeiben több mint félmilliárd font bevételkiesést okoznak a következő egy hónapban azok az intézkedések, amelyekkel a kormány a koronavírus omikron változatának terjedését igyekszik lassítani.
Arnold Schwarzenegger háza is a fenyegetett térségben van.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a legfontosabb fejleményekkel.
105-110 perces késéssel indulhat tovább a vonat.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?